Skip to content

Cep Expo

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu
Bogyó és Babóca társasjáték

Bogyó és Babóca társasjátékok többféle formában

Posted on 2021-03-25

Egy társasjáték már önmagában is nagyon érdekes és szórakoztató lehet. Ezt csak fokozza, hogyha a gyermekek a kedvenc mesehőseik bőrébe bújhatnak a mókázás során. A Bogyó és Babóca társasjátékban éppen ez a nagyszerű, hogy együtt nevethetnek, játszhatnak Bogyóval, Babócával, Vendellel, Baltazárral, Dömével.

Az így átélt kaland olyan, mintha belecsöppennének a kedves kis mese világába. Például versenyezhetnek, hogy az erdőn keresztül ki jut el hamarabb az oviba.

Az út során pedig érdekes feladatokat kell végrehajtaniuk, amikor egy szimbólummal ellátott mezőre lépnek. A Bogyó és Babóca társasjátékok egyszerűen értelmezhetőek, még a legkisebbeknek is, ezért már 2 éves kortól kipróbálhatóak.

Nyilván az első dolog, ami fel fog tűnni a gyermeknek, hogy a kedvenc mesehőseik végre kiléptek a képernyőből és eljöttek hozzájuk, hogy együtt játszhassanak. A Bogyó és Babóca társasjáték többféle változata megtalálható a webáruházban. A kockadobós mellett, a kártyajátékok is helyet kaptak a repertoárban, sőt, még a kirakós is megrendelhető.

« Előző: Kerékpár vásárlás kis- és nagytételben
Különböző felszerelésű konferencia mappa :Következő »

Legutóbbi bejegyzések

  • Hőszigetelt üveg árak: megtérülés és megtakarítás a régi ablakok cseréjével
  • A zsinórfonal igazán praktikus alapanyag
  • Arckrémek az egészséges és táplált bőrért
  • Miért szükséges a weboldal készítés Győr kis- és nagyvállalatainak?
  • Eszterga gép kiválasztása: mikor érdemes ipari berendezésbe fektetni?

Kategóriák

  • Egyéb
  • Szolgáltatások
  • Webáruház

Címkék

alvázvédő pezsgő tequila

Ajánlott oldalak:

Universum youth hostels
Egy nap
Forma
Tattoo Ed
HTT-Portál
Gyémánt Nyelviskola
Pollenindex
Böske
Budasolar
Iaga Sopron

Legutóbbi bejegyzések

  • Hőszigetelt üveg árak: megtérülés és megtakarítás a régi ablakok cseréjével
  • A zsinórfonal igazán praktikus alapanyag
  • Arckrémek az egészséges és táplált bőrért
  • Miért szükséges a weboldal készítés Győr kis- és nagyvállalatainak?
  • Eszterga gép kiválasztása: mikor érdemes ipari berendezésbe fektetni?

Kategóriák

  • Egyéb
  • Szolgáltatások
  • Webáruház

Címkék

alvázvédő pezsgő tequila
©2026 Cep Expo | Design: Newspaperly WordPress Theme