A G pont szerepe az orgazmusban

A G pont szerepe az orgazmusban

A G pont szerepe az orgazmusban

A női szexualitás egyik legnagyobb rejtélye ez a titokzatos terület. A G pont a vaginában helyezkedik el és állítólag intenzív örömet, sőt, akár ejakulációt is előidézhet. Az elnevezését Dr. Ernst Grafenberg német orvostól kapta, aki az 1940-es években írt először róla. Néhány tanulmány szerint, a klitorisz egy kiterjedése, míg más kutatások azt feltételezik, hogy önálló struktúrája van. Egyes nők azt állítják, hogy a megfelelő stimulálása csodálatos érzést okoz. A G pont a szexualitást kutató tudósok között a mai napig központi téma és vita tárgya, mivel sokan nem biztosak benne, hogy egyáltalán létezik.

Érdekességként meg kell említeni azt, hogy amikor felmérést tartottak és megkérdeztek 1800 nőt arról, hogy megtalálták-e ezt az intim területet a saját testükön, csupán 56 %-uk válaszolt igennel. Minden bizonnyal létezik és csak arról van szó, hogy valakinél erősen kiváltja az ingert, míg másoknál kevésbé. A G pont abszolút hozzáférhető helyen található. Ez a szivacsos terület a hüvely has felőli oldalán van, körülbelül 5-8 cm-re annak bejáratától. Mivel minden hölgy teste más, ezért előfordulhat, hogy kissé feljebb, enyhén jobbra vagy balra kell keresni. A G pont valójában egy néhány centis terület, ami megfelelő kényeztetés hatására juttatja a hölgyeket a csúcspontra.

Ebben a rövid leírásban arról lesz szó, hogy miért van rá szükség és milyen hatást fejt ki. A potencianövelő férfiaknak rengeteget segíthet a párkapcsolatok, illetve az együttlétek fellendítésében. Az erektilis diszfunkció azt jelenti, hogy gond van a merevedés elérésével vagy fenntartásával. A háttérben számos tényező állhat kezdve az életmódtól, az alapbetegségeken át, egészen a pszichológiai tényezőkig. A szexuális aktusok minősége jelentős mértékben hozzájárul az élettel való elégedettséghez. A potencianövelő férfiaknak nemcsak fizikai, de pszichológiai okokból is hasznos. A készítmény által visszanyerheti régi önbizalmát és ismét magabiztosabb lehet, ami nemcsak az ágyban, hanem a mindennapokban is megmutatkozik.

Mielőtt bármelyik változatot elkezdené szedni, fontos, hogy konzultáljon az orvosával, aki meghatározza a zavar okát és tanácsot ad a legmegfelelőbb kezelési módról. Az adagolására vonatkozó előírásokat mindenképpen be kell tartani. A potencianövelő férfiaknak számos helyzetben megkönnyíti a dolgukat. Hosszantartó merevedést idéz elő, a beviteltől számított 30-60 percen belül. A hatását kizárólag szexuális inger esetén fejti ki, ami eltarthat akár 48-72 óráig is. A potencianövelő férfiaknak különböző variációban érhető el a drogériákban.

Hasonló bejegyzések

Már kapható külön fűtésre optimalizált klíma

Már kapható külön fűtésre optimalizált klíma bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A repedt szélvédő nem várhat

A repedt szélvédő nem várhat bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A sántaság a múlté: csípőprotézis beültetés izomátvágás nélkül

A sántaság a múlté: csípőprotézis beültetés izomátvágás nélkül bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Ütésálló szilikon Galaxy Note 20 tok

Ütésálló szilikon Galaxy Note 20 tok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Tekintsd meg a Tüzép ajánlatait!

Tekintsd meg a Tüzép ajánlatait! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Macskás videók 2021 a macskák világa

Macskás videók 2021 a macskák világa bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Korrekt módon meghatározott Heets ár

Korrekt módon meghatározott Heets ár bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Okos telefonnal vezérelhető wifis termosztátok

Okos telefonnal vezérelhető wifis termosztátok bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hogyan zajlik a pszichiáter Budapest magánrendelés?

Hogyan zajlik a pszichiáter Budapest magánrendelés? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A Suzuki Vitara felni fontos paraméterei

A Suzuki Vitara felni fontos paraméterei bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Többféle napelemes kandeláber típus van

Többféle napelemes kandeláber típus van bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Csiszoljunk a megjelenésünkön necc harisnyával!

Csiszoljunk a megjelenésünkön necc harisnyával! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Create Account



Log In Your Account



A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás