Skip to content

Cep Expo

Menu
  • Kezdőlap
  • Kapcsolat
Menu
váli szerelem szobor

Mit ábrázol a váli Szerelem szobor?

Posted on 2023-08-16

Az ember nagyon furcsa lény, mert miközben tudja jól, hogy a mások felől érkező szeretettre vágyik, mégis megtesz mindent annak eltaszítására. A gyermeki én ebből a szempontból sokkal tisztább, de ennek kibontakozására többnyire az ego nem hagy esélyt. Ezen problémának állít emléket a váli Szerelem szobor. A Fejér vármegyében, azon belül pedig Válon, a Haraszthy pincészet területén elhelyezett alkotás egy ukrán származású művész Alexander Milov alkotása.

A szőlőkkel körbevett dombtetőn, a lemenő Nap fényében megpillantott váli Szerelem szobor azonnal mindent elmond a modern kor társadalmának legszörnyűbb problémáiról. Ha mély vállságban vagyunk vagy egyszerűen szeretnénk megérteni az emberi működést valamilyen szinten, akkor látogassuk meg bátran azt a helyet, ahol sok dologra fény derül!

Remek úti cél a Brunszvik Kastély

Amennyiben elegünk van a főváros zajából és állandó forgatagából, akkor érdemes kicsit lazítanunk, amire kiváló esélyt kínál a Brunszvik Kastély és annak környéke. A Budapesttől mindössze félórányi távolságra található Tudor stílusban kialakított, angol-neogót épület a Brunszvik család remekműve.

A környező mocsaras, kopár környezetből egy igazi kis paradicsomot varázsoltak a fantasztikus angolkert létrehozásával, ami 70 hektáros parkot foglal magába, patakkal, tóval együtt. A Brunszvik Kastély, a természetkedvelők mellett, a kultúra szerelmesinek is kínál valami csodát, hiszen van benne egy Ludwig van Beethoven emlékmúzeum, ahol még a zeneszerző zongoráját is megcsodálhatjuk. Pazar élmény ez, amit kár lenne kihagyni.

A Tabajdi Mezítlábas park kiváló családi program helyszíne

Nagyszüleinknek gyakran még teljesen természetes volt, amikor az udvaron, a fűben, vagy éppen a ház melletti kis patakban mezítláb jártak és élvezték ennek a pozitív előnyeit. A városiasodás miatt, erre már egyre kevesebb esély van, pedig természetszerűen érdemes elenne ezzel időt eltölteni rendszeresen. A Tabajdi Mezítlábas park élményt kínáló hatását ezért sem szabad mellőznünk.

Egyszerűen fantasztikus tapasztalásokra van lehetőség, amíg végigsétálunk a 800 méteres felületen, ami igyekszik minél több felszínt leutánozni. Van itt kavics, fa, toboz, tégla, bazaltkövek, összesen 21 különféle anyag, amin gyalogolhatunk. A Tabajdi Mezítlábas park úgy lett létrehozva, hogy kicsiknek és nagyoknak egyaránt kiszolgálja az igényeit, ezért olyan családi program, amire megéri elmenni.

Sok területen megmutatkozik a futás hatása

A fizikai állóképesség növelése mellett, a futás hatása kiterjed többek között a mentális egészség javítására is. Rendkívül egyszerű mozgásformáról van szó, amihez nincs szükség sokkal többre, mint egy jó cipőre és a természetre. Érdemes a mindennapi életünk szerves részévé tennünk az alkalmi kocogásokat, mert azzal kordában tarthatjuk a vérnyomásunkat és a hormonháztartásunk javulására szintén számíthatunk.

Ne vonjuk meg magunktól az izzadás előnyeit sem, mert ilyen formában jelentősen javul a méregtelenítése a szervezetnek. A futás hatása csak akkor lehet negatív, ha nem figyelünk oda eléggé magunkra. Csak megfelelő felszerelésben vágjunk neki, valamint ne feledkezzünk meg az alapos bemelegítéséről sem!

« Előző: Asztali lámpa sok funkcióval
Építőkocka az alkotás öröméhez :Következő »

Legutóbbi bejegyzések

  • Hőszigetelt üveg árak: megtérülés és megtakarítás a régi ablakok cseréjével
  • A zsinórfonal igazán praktikus alapanyag
  • Arckrémek az egészséges és táplált bőrért
  • Miért szükséges a weboldal készítés Győr kis- és nagyvállalatainak?
  • Eszterga gép kiválasztása: mikor érdemes ipari berendezésbe fektetni?

Kategóriák

  • Egyéb
  • Szolgáltatások
  • Webáruház

Címkék

alvázvédő pezsgő tequila

Ajánlott oldalak:

Universum youth hostels
Egy nap
Forma
Tattoo Ed
HTT-Portál
Gyémánt Nyelviskola
Pollenindex
Böske
Budasolar
Iaga Sopron

Legutóbbi bejegyzések

  • Hőszigetelt üveg árak: megtérülés és megtakarítás a régi ablakok cseréjével
  • A zsinórfonal igazán praktikus alapanyag
  • Arckrémek az egészséges és táplált bőrért
  • Miért szükséges a weboldal készítés Győr kis- és nagyvállalatainak?
  • Eszterga gép kiválasztása: mikor érdemes ipari berendezésbe fektetni?

Kategóriák

  • Egyéb
  • Szolgáltatások
  • Webáruház

Címkék

alvázvédő pezsgő tequila
©2026 Cep Expo | Design: Newspaperly WordPress Theme