A mindennapjaink tele vannak kétségekkel és megoldandó problémákkal. Emiatt egyre feszültebbek vagyunk és a folyamatos stressz rányomja a bélyegét az életünkre. Pontosan ezért is elengedhetetlen, hogy az olyan értékeket, mint amilyen a feltétel nélküli együttérzés is, ne engedjük eltűnni a világból. Sajnos, a saját gondjaink sokszor olyan mértékben lefoglalnak minket, hogy hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, milyen szerencsések is vagyunk valójában. Ha van tető a fejünk felett, van mit ennünk és egészségesek vagyunk, akkor bizony rengetegen cserélnének velünk gondolkodás nélkül.
Amikor csak a saját életünkkel törődünk, akkor az együttérzés elillan belőlünk. Elfelejtjük, hogy sokaknak jóval nehezebb és milyen sokat jelent az, ha képesek vagyunk egy picit elvonatkoztatni, másokon segíteni. Néha nincs is szükség óriási tettekre, mindössze annyi kell csak, hogy meghallgatjuk a másikat. Az együttérzés ugyanis rengeteget segíthet. Sok esetben pedig épp ez jelenti a különbséget egy önmagával viaskodó embernek.
A napi gondok, a megfelelési kényszer és egy-egy rossz döntés nagyon mélyre képes taszítani a lelket. Sajnos nem véletlen, hogy a depresszió ilyen sok áldozatot szed napjainkban, hiszen az emberek az önfejlesztés helyett, a küszködésre fordítják az energiájukat. Kellő mértékű önismeret hiányában azonban nagyon könnyű bent ragadni ennek a szörnyű betegségnek a szorító markában. A külső szemlélőnek kicsit talán érthetetlen is a probléma valódi gyökere, hiszen laikusként sokszor nem értjük, hogy egy látszólag teljes életet élő ember mitől szenved ennyire.
A depresszió azonban épp úgy, ahogy a társas kapcsolatink minősége, rendkívül összetett jelenség. A gyermekkori traumák, a genetikai háttér, illetve a kapcsolatinkban ért negatív hatások mind-mind felerősítik a betegségre való hajlamot. Az önértékelés zavara súlyos méretek ölthet, éppen ezért a depresszió nem kezelhető egyszerűen. Elengedhetetlen, ám sokszor nem elégséges, hogy feltétel nélküli támaszt nyújtsunk és megértőek legyünk.